Egyéb

A felcsúti kisvasút kiperelt uniós pályázatáról nyilatkozott Erdélyi Katalin a Klubrádiónak

 

Az Átlátszó munkatársa a Klub Rádió Reggeli Gyors című műsorban beszélt a felcsúti kisvasút uniós pályázatáról, amit kipereltünk az NGM-től.

Bő egy év jogi hercehurca után az Átlátszó 2017. október 4-én megkapta a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a beruházás uniós támogatásával kapcsolatos dokumentumokat.

Október 10-én publikáltuk a minisztériumtól kapott, összesen 265 MB adatot tartalmazó CD tartalmáról írt cikkünket, melynek legfontosabb megállapításai az alábbiak:

  • a Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) évi kb. 10 ezer utassal számolt a megvalósíthatósági tanulmányban
  • már a támogatás igénylésekor tudta a FUNA, hogy veszteséges lesz a kisvasút
  • a kisvasút összköltsége bruttó 1,15 milliárd forint volt, ebből 600 millió forint EU-s pénz
  • a kivitelezést a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végezte nettó 784 millió forintért
  • a felcsúti polgármester egyik cége, a Mészáros és Mészáros Kft. alvállalkozóként vett részt az építésben

A dokumentumokról és az értük való pereskedésről az NGM-mel az Átlátszó munkatára, Erdélyi Katalin a Klubrádió október 11-i reggeli műsorában beszélt:

Megosztás