Egyéb

Vágó Gábor a TÁMOP-botrányról a Civil Rádióban

Egy fideszes kötődésű vállalkozó cégére bukkant az Átlátszó abban az ügyben, ahol a munkahelyi képzésekre szánt EU-forrásokon szervezetten nyerészkedhettek. Vágó Gábor, az Átlátszó újságírója erről beszélt a Civil Rádióban.


tamogatoi_banner_cikkbe

 

Számos furcsaság bukkant fel a TÁMOP keretein belül szervezett munkahelyi képzések körül, például nem tudni, hogy egy zárszaküzlet dolgozóit miért képezték borismeretekre. Ami azonban ennél is érdekesebb, hogy a képzéseket szervező cég egyik tulajdonosa 2002-ben még a Fidesz színeiben indult a választásokon és a projektben hozzá köthető cégekben végzett képzéseket.

Vágó Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy a különféle pályázatoknál a pályázat nyertese fillérre pontosan akkor összeget szabott meg az elvégzendő munka ellenértékeként, amekkorát a pályázat kiírója megadott becsült értékként. A képzők nem dolgoztak olcsón, esetenként 30- 60 ezer forintos óradíjat kértek.

Kapcsolódó cikk

Korrupcióinfó: fideszes kötődésű vállalkozó nyerészkedhetett a munkahelyi képzéseken

Ráadásul nem egyedi esetről van szó, szinte biztos, máshol is jellemző ez a fajta visszaélés, holott ezekre a képzésekre és egyáltalán, a felnőttképzésre, nagy szüksége lenne a nemzetgazdaságnak.

A beszélgetés teljes egészében itt meghallgatható:

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás