Mészáros Lőrinc közpénzes sikereiről nyilatkoztunk a Klubrádiónak és a Hír Televíziónak

mlkozbeszekcl

 

Munkatársunk a Klubrádióban a Mészáros-család cégeinek közpénzes sikereiről, a Hír TV-nek pedig Mészáros üzlettársainak útépítési megbízásairól beszélt.

Múlt hétfőn számoltunk be arról a közbeszerzési dokumentumok alapján, hogy miközben Orbán Viktor miniszterelnök folyamatosan Brüsszel ellen kampányolt, Mészáros Lőrincék különböző cégei 2017 végéig összesen 476 milliárd forint értékű tendert nyertek el, és a gigantikus összeg 83 százaléka, nettó 396 milliárd forint európai uniós forrás volt:

Túlnyomórészt uniós forrásokból gazdagodtak Mészáros Lőrinc családi cégei az elmúlt hét évben

Az elemzést készítő Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt Mészáros közpénzes sikereiről, az adás itt meghallgatható (7:50-től 16:18-ig).

A Hír TV Látótér című műsora a közutak rossz állapotáról készített összeállítást: ebben Erdélyi arról beszélt, hogy a felcsúti polgármester és üzlettársainak cégei csak tavaly 354 milliárd forint értékben nyertek útépítési közbeszerzéseket.

 

 

 

 

  • Adam Horvath

    korabeli illusztráció: Amatőr sportolók dala :)
    https://www.youtube.com/watch?v=3A6mQk5Vio4

  • László F. Török

    A könyvnél már csak a könyv kritikája amatőrebb. Az egyértelmű, hogy sem Mészölyt sem a mai magyar futballt nem szereted, de ha már könyvkritikát írsz, akkor érdemes lenne ettől elszakadni, még ha akár jogos is lehet a “nem szereteted”. Attól, hogy olyan szavakat használsz, hogy “outputelvű” és “inputérdekeltség” nem lesz világosabb, amit mondani akarsz, még akkor se, ha a hankissi kettős társadalom modelljébe akarod belehelyezni Mészölyt és a magyar futballt (ami nettó marhaság, amatőrizmus, mondhatnám :)). Az ellentmondásosságot pedig amatőrségnek bélyegezni több, mint hiba. Mészöly – életének összes ellentmondásával együtt – egy valódi teljesítményt nyújtó sportember volt, és attól, hogy értelmileg valóban nem emelkedett oly szellemi magasságokba, amelyekbe a szerző fölényesen képzeli magát, messze volt attól, hogy amatőrnek lehessen nevezni. Még szövetségi kapitányként sem.
    Mondom ezt úgy, hogy Mészölyt sosem szerettem, távol áll tőlem, de ez a katyvasz még hozzá is méltatlan.

    • Dan hadnagy

      a mai magyar futballt szeretni semmiképp sem lehet, max eltűrni

      • László F. Török

        ebben egyetértünk

    • macca8

      amatőrnek a mentalitását tartja a szerző, nem a teljesítményét. kész vagyok elfogadni, amit írsz, de ahhoz erősebb érvek kellenek, mint hogy nettó marhaság

      • László F. Török

        a mentalitását sem merném amatőrnek nevezni, sem játékosként sem edzőként, és az, hogy amióta kvázi nyugdíjasként tényleg néha bohócnak tűnik, semmiképp sem indokolja a szakmai karrierje lenézését. A kettős társadalom vagy második társadalom elmélete a magyar szociológiában Erdeitől kezdve Hankiss-on át Ferge Zsuzsáig valóban rendkívül népszerű téma, és tényleg hajlamosak vagyunk ma már a társadalom összes kínját ide visszavezetni, a futball problémája viszont nem társadalmi, hanem szakmai probléma. Egy olyan szakmáé, ami harminc év alatt szép lassan leépült, de nem szociológiai okokból, hanem azért mert egyszerűen képtelen volt kitermelni azokat a képzett és valódi tudással rendelkező szakembereket, akik biztosították volna a túlélését. Hankis 84-ben ír először a “második társadalomról”, de az ő szemszöge elsősorban a civil szerveződések hiánya és ennek következményei szempontjából érdekes. A futball nem civil szerveződés, hanem szakma, épp ez a legnagyobb problémánk, amikor nem értjük, hogy miért épült le. Egy olyan szakma, amiről az állam levette a kezét, és azóta sem találja a helyét a magyar kapitalizmusban. Az sem igaz, hogy 68 óta nincs magyar futball, 84-ben még volt, Mészöly válogatottja is komolyan veendő nemzetközileg jegyzett társulat volt, voltak még szintén nemzetközileg jegyzett klubjaink, a hetvenes években még komoly európai sikerekkel is, bár tény, hogy képzett szakemberekből már akkor sem dőzsöltünk. Mészöly szövetségi kapitányként nem emelkedett ugyan Baróti magasságába, de amatőrnek akkor is túlzás nevezni, a szövetségi kapitányi szemléletét pedig semmiképpen sem.

  • Balog Iván

    F. Török László a második hozzászólásában már komoly érveket
    hoz fel. Ezek közül helytálló az, hogy a második társadalom elméletét nem lehet
    nyakló nélkül alkalmazni – a futballra azonban továbbra is! Ha egy
    versenysportágban nincs igazi verseny, az az abszurditás netovábbja. A kvázipiac,
    a „piaci szocializmus” (Kornai) körülményei között a kimeneti oldalon nincs
    igazi teljesítménykényszer, nincs kemény költségvetési korlát, így csak a
    bemeneti oldalon lehet motiválni – ilyenek a presztízsberuházások is, nemcsak a
    ráolvasás! – . De az se változtat a redisztributív
    struktúrán, ha az állam osztogatás helyett már csak fosztogat. Mindezt csak a „második
    gazdaság”-béli ügyeskedéssel lehet kompenzálni úgy-ahogy, de ez is csak a sufnikban
    folytatott fusizás szintjéhez elég (igazi verseny ott sincs).

    Mészöly játékosként és edzőként is a megalkuvás nélküli
    küzdést képviselte, elítélte a lazsálást, de ilyen struktúrában valódi
    teljesítményösztönzők helyett csak pótszerekhez nyúlhatott. Ez az igazi oka
    annak, hogy nagy játékosként kezdte, közepes – tehát valóban nem rossz, de már
    nem jó! – edzőként folytatta, és
    szétcsúszott pojácaként végezte. Ehhez hasonlóan a magyar futball pedig a 60-as
    évekbeli kiváló szintről Marseille-től számítva előbb a közepes – tehát még
    valóban nem gyenge! – , majd a 0-6-os, 1-7-es , 1-8-as nívóra süllyedt.

    Ezt kívántam mondani írásommal.

    • László F. Török

      Az egyértelmű, hogy mit akartál mondani, én csupán arra akartalak figyelmeztetni, hogy lehet, nem a megfelelő eszközöket választottad. Egyrészt nekem egy könyvkritika még mindig elsősorban a könyvről kellene szóljon, és nehezen fér bele az, hogy ez inkább a könyv “főszereplőjéről” és a közegéről való véleménynyilvánítás (vagy legalább többségében a könyvről, és nem többségében a személyről, bár ez nyilván nehéz szétválasztani), az már inkább egy Mészölyről és a magyar futballról szóló vélemény, tárca. Még akkor is, ha amúgy igazad van. De nem is ez a legnagyobb baj, hanem inkább az, hogy ugyan a véleményed és a mondanivalód egyértelmű és még el is fogadható lenne, az viszont, ahogy ezt levezeted az messze sem egyértelmű, messze sem tárgyszerű, és leginkább a fő mondanivaló, az amatőrizmus Mészöllyel való példáztatása nem releváns, sőt helytelen. A magyar futball amatőrizmusa nem Mészölyben érhető tetten, ő egy ellentmondásos folt, akinél talán szintén felmerülhet, de távol van attól, hogy erre lehetne példaként felhozni. Javaslom helyette olyan nevekkel kezdeni, mint Bognár György, és jó néhány ma is szakkomentátorként sztárolt edző, vagy neadjisten épp Mezei “Mindenttudó” György, aki éveken keresztül képes volt fenntartani úgy az örök nagy megmentő és abszolút nagytudású profi imidzsét, hogy közben amatőrizmusával és tévedéseivel talán a legtöbbet tette azért, hogy ott vagyunk, ahol vagyunk.

  • Balog Iván

    Az amatőrizmusról pedig maga Mészöly írja könyve 144. oldalán, ominózus mondatát (“A mi időnk lejárt”) magyarázva: “…Épp olyan amatőr módon játszottunk a pályán, mint amilyen feltételeket biztosított számunkra a saját szövetségünk”. És mindezt egy – az 1-4 dacára is – világszínvonalú válogatott egyik sztárjátékosa mondta. Labdarúgásunk azóta csak hanyatlott.

  • Balog Iván

    Kritikai megjegyzéseidet így már megértem. Azon valóban lehet vitatkozni: lehet-e egy könyvet apropóul felhasználni arra, hogy a témához kapcsolódó nézeteinket kifejtsük. Mészöllyel kapcsolatban a recenzióban jobban ki lehetett volna domborítani, hogy játékosként mindig meghalt a pályán, és kapitányként is ezt követelte meg focistáitól. Ez pedig egy országban, ahol mindig is a “mi pengések vagyunk, nem rakkerok” és “nem vagyunk mi futóbolondok, mint az angolok/németek/oroszok” volt a jelszó, nagyra becsülendő. (Az “amatőr” jelző használata ennyiben tényleg félreértésre adhat okot.) Bognárról nekem is ugyanez a véleményem. Mezeyt eredetileg nagyobb tudású szakembernek tartottam, mint Mészölyt, de Irapuato előtt elkövetett szakmai hibái, még inkább az, hogy ezeket a nyilvánosság előtt soha nem volt hajlandó elismerni, majd – egy helytelen szemléletet a magyar labdarúgásra erőltetve – edzőpápává tolta fel magát, az én szememben is összességében negatív figurává teszi. (E tekintetben Ferenczi Attila elemzéseit tartom mérvadónak.) Ennyiben jogos az a felvetés, hogy Mezey erőteljesebb bírálatot érdemelne, mint Mészöly.

  • Zsolt Banhegyi

    Két idézethez mondathoz szeretnék kommentárt fűzni: (1) “..A „puha diktatúra”, a kiépülő második gazdaság, az első gazdaságban érvényesülő vállalati, illetve egyesületi önállóság, a Nyugatra utazás lassú liberalizálása fokozatosan megszüntette azoknak a foglalkozásoknak az életszínvonalbeli előnyét, amelyek a csempészutakra épültek, így a focistákét is.” Okos mondat: valóban, a focista nimbusza a fiatalok szemében is lassan erodeálódott, ez némileg hozzájárult a magyar foci lassú ‘erodeálódásához’. (2) “…eldicsekszik azzal, hogy az 1968-as pesti magyar-szovjet meccsen azért rúgta hátba Sztrelcovot, hogy így torolja meg: 1957-ben egy szovjet katona megverte (?!).” Érdekes, egy korábbi megnyilatkozásában Mészöly nem említette ezt az indokot, hanem azt mondta, hogy csípték-harapták egymást csatár-hátvéd tusában Sztrelcovval. Ha hátba rúgta, az nagyon durva, pláne ha egy 1957-es incidens miatt, amiről Sztrelcov nem tehetett — viszont még durvább annak ismeretében, hogy Sztrelcov akkor már, 1968-ban, hosszú börtönlét után küzdötte vissza magát a válogatottba, miután mondvacsinált ürüggyel öt évet töltött a gulágon (ami ugyan már nem a sztalini gulág volt, de Hruscsov gulágja sem lehetett kellemes-:) Igazán mértékadó szakvélemények szerint Eduard Sztrelcov minden idők egyik legnagyobb focizsenije volt. Az első EB-re készülve kikaptunk a vele felálló szovjet válogatottól és nem jutottunk tovább, ők viszont a végén – Sztrelcov nélkül – megnyerték az 1960-as Európa Bajnokságot. (Magam is láttam őt játszani 1957 őszén barátságos mérkőzésen, amikor – az akkori időkben szokásos 90 ezer néző előtt – 1-1-nél Sztrelcov a lefújás előtt kitört és Grosics mellett berúgta a ruszkik győztes gólját. Mondhatom, játéka még az elkényeztetett magyar szemeknek is élményszámba ment, hasonlított Kocsis Sanyi és Kaszás robbanékony stílusára). Pályáját megtörte, hogy Hruscsov kedvenc minisztere, Furceva asszony, akinek a lányával Sztrelcov összeszűrte a levet, de aztán szétmentek, bosszúból bevádolta a focista géniuszt és hosszú évekre börtönbe juttatta. Az ilyen körülmények között a pályára visszatért Sztrelcov ellen a ‘Szőke szikla’ durvasága rossz helyre volt címezve…

  • Balog Iván

    Sztrelcovval kapcsolatban tegyük
    hozzá: könyvében Mészöly azt is elmondja, hogy a meccsen a szovjet játékos
    viszont leütötte őt, aztán a banketten elmondta neki: attól ilyen erős, mert
    éveket húzott le munkatáborban (132-133. old.).

    A „szovjet Pelé” Gulágra kerülése
    azonban megér egy külön misét. A Futballforradalmakat jegyző Jonathan Wilson
    szerint (http://www.guardian.co.uk/football/2006/dec/14/sport.comment,
    vö. http://wikipedia.unicefuganda.org/latest/A/Eduard%20Streltsov.html,
    http://www.bootroom.org/smf/index.php?topic=11212.0,
    http://news.google.com/newspapers?nid=2206&dat=19580725&id=lKEyAAAAIBAJ&sjid=pOoFAAAAIBAJ&pg=4975,3298379,
    http://www.worthpoint.com/worthopedia/russian-pele-eduard-streltsov-autograph-1968)
    miután Sztrelcov kikosarazta Furceva
    lányát, a szovjet sajtóban – az egyik bajnokin történt kiállítása után – munkáslevelezők
    imperialista ügynöknek titulálták a focistát, aki nyugatias életstílusával,
    bámulatos futballtudásával lassan népszerűbbé vált, mint a pártvezetők. Ezután
    történt az eset, amely lágerbe juttatta: megvádolták, hogy egy katonatiszt
    dácsájában, egy partin megerőszakolta az egyik vendéget, a 20 éves Marina
    Lebegyevát. A tanúk visszaemlékezéseiből annyit lehet kihámozni, hogy mindenki
    részeg volt, és közülük senki se állítja ma sem, hogy Sztrelcov bűnössége
    kizárt, azaz hogy koncepciós per áldozata lenne. Előkerült viszont két fotó. Az
    egyiken Lebegyeva látható ütésnyomokkal a fején – mintha az erőszakoló verte
    volna meg – , a másikon pedig Sztrelcov,
    karmolások nyomaival az arcán és a mellkasán (ezek származhattak egy, a nemi
    erőszak ellen védekező nőtől is.) Persze, itt joggal élhetünk a gyanúperrel:
    egy diktatúrában semmibe nem kerül bevinni egy nőt a rendőrségre, összeverni,
    Sztrelcovot pedig összekaristolni – és már kész is a konstruált per!

    A dolgot tovább bonyolítja, hogy
    Sztrelcovnak voltak magas rangú támogatói is, akik a játékos ellenfeleit
    sztálinistának bélyegezték! Ne feledjük: a hruscsovi érában vagyunk, amikor
    hatalmi harc dúlt a reformerek és az 1953 előtti establishmentet védelmező
    apparátcsikok között. Ennek a sakkjátszmának vál(hat)ott áldozatává Eduard
    Sztrelcov.

    Zárásul Mészöllyel kapcsolatban
    hadd jegyezzem meg: az 1966-os vébé nagy sikere (3-1-re vertük a kétszeres
    címvédő brazilokat) után a magyar válogatott háromszor jutott ki
    világbajnokságra. Ebből kétszer (1978, 1986) csúfosan leszerepelt, mindkétszer
    Mészölynél sokkal magasabbra taksált edzők (Baróti, Mezey) vezetése alatt, míg az
    1982-es világversenyen (ekkor Mészöly Kálmán vezényelte a mienket) is kiesett,
    de nem vallott szégyent.

  • Hun Béla

    ezt mondja az uzsorás is:

    én nem húztam le senkit.

  • wereko

    Ha a simicskamédia mondja akkor biztos úgy van.

    • toportyán

      wereckeként már kivágtak illibsi baltás gyilkossal seftelő bukott félállat?

  • WA.Lacky

    Rohadjon rájuk a vaskerítés.