Bezárás
médiaszereplés

Mészáros Lőrinc közbeszerzéseiről, és a Karmelita-menzáról beszéltek kollégáink a Klubrádióban

Csikász Brigitta a folyamatosan dráguló építőipari beruházásokról, Erdélyi Katalin pedig a Gundel és a Miniszterelnökség szerződéséről beszélt a rádió reggeli műsorában.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Januárban jelentették be, hogy a ZÁÉV Zrt. és építőipari leányvállalatai Mészáros Lőrinc érdekeltségébe kerültek. Februárban a hivatalos közbeszerzési tájékoztatók alapján megírtuk, hogy a ZÁÉV több mint kétszeres áron, 2 helyett 4,6 milliárd forintért építi az UTE jég- és curlingcsarnokát, a zalaegerszegi fedett uszodát pedig 5,6 milliárd forint helyett 8,8 milliárdért húzza fel a cég.

Ezekről a szembetűnően dráguló beruházásokról, és a költségnövekedések lehetséges okairól kolléganőnk, Csikász Brigitta február 19-én beszélgetett a Klubrádió reggeli műsorában a műsorvezetővel.

Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Miniszterelnökség rekordolcsó menzáját üzemeltető Gundel éttermet január végén bízták meg azzal a feladattal, hogy a kormányüléseken büfészolgáltatást nyújtson. A megbízás december 31-ig vagy a nettó 25 millió forintos keretösszeg kimerüléséig szól. Korábban a Gundel ügyvezetője egy interjúban arról beszélt, hogy számukra a profit a rendezvény-cateringen van, és ha csak a menzára írták volna ki a pályázatot, nem indultak volna el rajta.

A kormányülésekre vonatkozó 25 millió forintos cateringszerződés nem tűnik nagy biznisznek, de arról, hogy miért érheti meg a dolog mégis a Gundelnek, kolléganőnk, Erdélyi Katalin a Reggeli Gyors február 26-i adásában beszélgetett Dési János műsorvezetővel.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom