médiaszereplés

Az EU által szabálytalanságok miatt visszakért közel 20 milliárd forintról beszélt Erdélyi Katalin a Klubrádióban

Tegnap számoltunk be arról, hogy információink szerint közel 20 milliárd forintot visszakért az Európai Unió abból a mintegy 92 milliárdból, amit a Végrehajtás Operatív Programra adott Magyarországnak. A részletekről Erdélyi Katalin beszélgetett Para-Kovács Imre műsorvezetővel a Reggeli Gyors mai adásában.

A Végrehajtás Operatív Program (VOP) célja a 2007–2013 között Magyarországra érkező uniós támogatások hatékony és szabályos felhasználásának biztosítása volt az európai uniós forrásokat kezelő magyar szervek fejlesztésével. Erre a célra durván 92 milliárd forintot adott az EU, ám az utóellenőrzések során számos szabálytalanságot talált, ezért nagyjából a pénz negyedét, kb. 20 milliárd forintot vissza kellett fizetnie a kormánynak az Átlátszó információi szerint.

Tegnap jelent meg az arról szóló cikkünk, hogy pontosan milyen szabálytalanságokat talált az EU a VOP-projekteknél, és emiatt mekkora összegeket kellett visszafizetnie Magyarországnak. Közbeszerzési szabálytalanságok miatt például 539 millió forintos korrekciót (támogatás-visszafizetést) szabtak ki, amelyből 458 milliót tett ki az uniós rész, plusz az Unió Csalás Elleni Ügynöksége, az OLAF is visszakért 300 milliót, amiből az uniós rész 271,6 milliót tett ki. Az Egységes Monitoring és Információs Rendszer (EMIR) megvalósítása során pedig annyi szabálytalanságot talált az EU, hogy 100%-os pénzügyi korrekciót javasolt, vagyis a teljes támogatási összeget visszakérte. Ez 22,2 milliárd forint volt, amiből 18,8 milliárdot tett ki az uniós rész.

Közel 20 milliárd forintot fizetett vissza a kormány az EU-nak több VOP-os projekt szabálytalanságai miatt | atlatszo.hu

Az Európai Bizottság a Miniszterelnökséget érintő két VOP-projektnél annyira szabálytalannak ítélte meg a pénz felhasználását, hogy a teljes összeget visszakérte Magyarországtól. Információink szerint a Fidesz-kormány egy darabig próbálta cáfolni az EU megállapításait, de aztán inkább elfogadta a közel 20 milliárd forint visszafizetését, hogy lezáruljon a VOP elszámolása, és ne legyen más intézkedés az ügyben.

Összesen tehát 23 milliárd forint lett a pénzügyi korrekció, amiből az uniós rész 19,6 milliárd forint. Információink szerint a Fidesz-kormány évekig levelezett az EU-val és próbálta bizonygatni, hogy nem is volt semmiféle szabálytalanság, de végül elfogadta a megállapításokat (bár fenntartotta, hogy nem ért velük egyet), és visszafizette a pénzt. Mivel a VOP-ot a Gyurcsány-kormány kezdte el, a Fidesz próbálta a baloldalra kenni az ügyet, de az EMIR-t a Fidesz pörgette fel 2010 után, így egyértelműen hozzájuk kötődik az EU által megállapított szabálytalanság-dömping.

Cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának keddi adásában beszélgetett a részletekről Para-Kovács Imre műsorvezetővel. Para-Kovács kérdésére, miszerint nem elkeserítő-e, hogy az emberek nagy részét nem érdeklik az ilyen korrupciós esetek, az Átlátszó főszerkesztő-helyettese elmondta, hogy az újságírók munkája a tények feltárása és dokumentálása, nem a politikai vagy egyéb következmények érdekében írunk cikkeket.

Adj szja 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka! Átlátszónet Alapítvány: 18516641-1-42 from atlatszo.hu on Vimeo.

Megosztás