médiaszereplés

A választási ajánlásgyűjtés során tapasztalt visszaélésekről beszélt Szopkó Zita a Klubrádióban

Megtudtuk a rendőrségtől, hogy az április 3-i országgyűlési választást megelőző ajánlásgyűjtés során közel 70 büntetőeljárás indult hamis ajánlások miatt. A választási irodák tájékoztatása szerint az esetek többségében a vírusszkeptikus Gődény Györgyhöz köthető Normális Élet Pártja, illetve a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom ajánlásaival voltak problémák. A témáról Szopkó Zita beszélt a Klubrádió Esti Gyors című műsorának július 20-i adásában.

Márciusban foglalkoztunk először a témával, most pedig megkérdeztük a rendőrséget és a helyi választási irodákat, hogy azóta hány esetben indult eljárás visszaélés miatt.

A választás előtt számos esetben panaszkodtak a választópolgárok arra, hogy személyes adataikat tudtukon kívül használták fel az ajánlásgyűjtés során. Többen nyilatkoztak erről az Átlátszónak is, ezeket a történeteket márciusi cikkünkben mutattuk be.

Július 20-án megírtuk, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) tájékoztatása szerint hamis magánokirat felhasználása bűncselekmény gyanúja miatt 68 bejelentés érkezett a rendőrséghez, mindegyik esetben el is rendelték a nyomozást. A részletekről nem beszéltek, ám az ügyekben érintett pártok neveit elárulták.

Országosan 68 büntetőeljárás indult ajánlások hamisítása miatt, leggyakrabban Gődény pártjával volt probléma | atlatszo.hu

Bánóczi Enikő aláírása és személyes adatai, többek között a személyigazolvány száma a Borsod 1-es választókerület egyik jelöltjének, Loukota Zoltánnénak az ajánlóívén jelent meg. Ráadásul nem ő volt az egyetlen: tudomása szerint több ismerőse is megtalálta a nevét a NÉP jelöltjének az ajánlóívén úgy, hogy biztosan nem írtak alá neki.

A 106 egyéni választókerület választási irodáit is megkerestük, tőlük azt kérdeztük, hogy ők, illetve a választási bizottságok hány esetben fordultak a rendőrséghez, és konkrétan mely jelöltek ajánlásaival kapcsolatban. Arról is érdeklődtünk, hogy lefoglalt-e a rendőrség ajánlóíveket, és ha igen, melyeket.

Választ végül 71 helyről kaptunk: a helyi választási irodák összesen 44 esetről számoltak be, azaz ennyi ügyben tettek feljelentést a nekünk erről érdemi információt küldő választási irodák, illetve foglaltak le ajánlóíveket a hatóságok.

A beérkező válaszokat térképre tettük, valamint összesítettük, hogy mely pártok jelöltjeivel kapcsolatban akadt a legtöbb probléma. A választási irodák tájékoztatása szerint főleg a vírusszkeptikus Gődény Györgyhöz köthető Normális Élet Pártjával, illetve a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom jelöltjeinek ajánlásaival akadtak gondok, de a Mindent a Cigányokért Fórum Párt, a Magyar Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom, a Közösen Magyarországért Párt, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, illetve a Fidesz jelöljeinek ajánlásaival szemben is merültek fel aggályok.

Cikkünk szerzője, Szopkó Zita  a Klubrádió Esti Gyors című műsorának július 20-i adásában beszélt a részletekről. A beszélgetés itt visszahallgatható:

 

Kollégánk arról is beszámolt, hogy mi állhat a visszaélések mögött, jellemzően miért a kamupártoknál fordulnak elő hamis ajánlások. De arról is szó esett a beszélgetésben, hogy négy évvel ezelőtt jóval több visszaélés volt, ám az esetek többségében eredménytelenül nyomozott a rendőrség.

Megosztás