médiaszereplés

A Hajdúnánásra tervezett MotoGP-pályáról beszélt Szopkó Zita a Klubrádióban

Továbbra sem lehet biztosan tudni, de egyre inkább sejthető, hogy mi lesz a Hajdúnánás külterületére tervezett, 65 milliárd forintosra saccolt MotoGP-pálya sorsa. Az érintett földtulajdonosok egyre kevésbé látják valószínűnek, hogy valaha is megépül a komplexum. A pályaépítésért felelős állami cég ugyanakkor úgy nyilatkozott az Átlátszónak, hogy csak a földek megszerzése után születhet döntés a projekt jövőjéről. A témáról Szopkó Zita beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának szeptember 12-i adásában.

Tavaly áprilisban írtunk először arról, hogy a több mint tíz éve becsődölt sávolyi Balatonring-projekt után a kormány ismét megpróbálkozik egy MotoGP-pálya építésével. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ez a beruházás sem fog megvalósulni.

A Hajdúnánás külterületére tervezett MotoGP-pálya építését közel három éve, 2019 novemberében jelentették be. Augusztusban úgy tűnt, hogy felgyorsulnak a munkálatok, Szijjártó Péter ugyanis bejelentette, hogy 2023-ban már versenyt rendeznének a pályán.

Ennek ellenére a nyáron arról lehetett hallani, hogy a hivatalos kommunikációval ellentétben nem a tervek szerint halad a pályaépítés, az eredeti elképzeléshez képest fél évet biztosan csúszik az első verseny időpontja, ezt pedig a kormány a nemzetközi szervezőcégnek is jelezte. A helyiek már ekkor arról beszéltek, hogy ez a projekt is benne lesz a Gulyás Gergely által említett, még meg nem indult, és a gazdasági válság miatt halasztásra kerülő építőipari beruházások sorában.

„2024-re nem lesz ebből semmi” – még a földtulajdonosokat sem fizették ki a 65 milliárdos MotoGP-pályához | atlatszo.hu

Idén május végén a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, amelyből kiderül, hogy 2020-hoz képest jelentősen rosszabb éve volt tavaly a vállalatnak. Közel kétmilliós bevételcsökkenés mellett 2,63 milliárdos veszteséget termelt a MotoGP-pálya építésében is aktív szerepet vállaló, a magyar autó-, és motorsportért felelős állami cég.

Szeptember 9-én megírtuk, hogy a pálya miniszteri biztosának, Tiba Istvánnak egy júliusi nyilatkozata alapján még inkább biztosnak tűnhet a halasztás, Tiba ugyanis a Hajdúnánási Televíziónak elmondta, hogy a háború miatt kialakult helyzet „átértékeli és felülírja” a beruházást. A pályaépítésért felelős állami cég, a HUMDA úgy nyilatkozott az Átlátszónak, hogy a földek megszerzése után születhet döntés a pálya építésének további menetéről, illetve a jogtulajdonos Dorna Sports véleményét is kikérik majd.

Amennyiben mégsem épül meg a pálya, a miniszteri biztos szerint akár ipari parkként is hasznosíthatják a területet. Ez az ötlet azonban a helyiek körében nem aratott osztatlan sikert, hiszen éppen pár éve jelentették be egy félmilliárd forintos ipari park építését, amely értesüléseink szerint jelenleg sincs teljesen kihasználva.

„Mindenki úgy kalkulál, hogy nem lesz itt MotoGP-pálya” – felfüggeszthetik a 65 milliárdos hajdúnánási gigaberuházást | atlatszo.hu

Továbbra sem lehet tudni, de egyre inkább sejthető, hogy mi lesz a Hajdúnánás külterületére tervezett, nagyjából 65 milliárd forintosra saccolt MotoGP-pálya sorsa. Az eredeti elképzelés szerint 2024-ben már versenyt rendeztek volna a területen, azonban a kormány májusi döntése egyes beruházások halasztásáról átírhatja ezeket a terveket. Erre utal a pálya miniszteri biztosának, Tiba Istvánnak egy júliusi nyilatkozata is, miszerint a háború miatt kialakult helyzet „átértékeli és felülírja” a beruházást. Beszéltünk az érintett földtulajdonosokkal, akik egyre kevésbé látják valószínűnek, hogy valaha is megépül a komplexum. A pályaépítésért felelős állami cég viszont úgy nyilatkozott az Átlátszónak, hogy a földek megszerzése után születhet döntés a projekt jövőjéről.

Cikkünk szerzője, Szopkó Zita  a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának szeptember 12-i adásában beszélt a részletekről. A beszélgetés itt visszahallgatható:

 

Kollégánk a Klubrádióban arról is beszámolt, hogy a pályaépítés már a kezdetektől sem volt túl átlátható: a komplexum felépítéséhez 500 hektár földet kell kisajátítania az államnak, a gazdákat azonban elfelejtették tájékoztatni a részletekről.

Megosztás