médiaszereplés

A gázvásárlási szerződésekért indított perünkről beszélt Erdélyi Katalin a Klubrádióban

Tavaly egy 15 évre szóló gázvásárlási szerződést kötött a kormány a Gazprommal, idén pedig egy kiegészítő megállapodást írtak alá az orosz állami céggel plusz gázmennyiség beszerzéséről. Azt nem közölték egyik alkalommal sem, hogy mennyit fizet Magyarország a földgázért Oroszországnak, és hiába kértük ki, különböző okokra hivatkozva megtagadták a szerződések kiadását. A bíróságra megyünk értük, mert fontosnak tartjuk, hogy kiderüljön az orosz gáz ára – mondta el főszerkesztő-helyettesünk a rádió reggeli műsorának hétfői adásában.

„Ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök 2022. február 1-jén Moszkvában, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt. Július közepén viszont bejelentette a kormány, hogy a rezsicsökkentés korábbi formája megszűnik, és egy bizonyos fogyasztás fölött a korábbi ár hétszeresét kell fizetniük a gázért a családoknak.

Érdekesség, hogy a gázáremelésről szóló júliusi bejelentés napján Szijjártó Péter külügyminiszter Moszkvában tárgyalt, és plusz 700 millió köbméter földgáz vásárlásáról állapodott meg az oroszokkal. Ezt a Gazprom a 2021 őszén kötött, 15 évre szóló szerződésben vállalt mennyiségen felül küldi Magyarországra. Az őszi megállapodás körül szintén Szijjártó bábáskodott, azonban egyik szerződés kapcsán sem közölték az árat. Vagyis nem tudni, mennyit fizet Magyarország a földgázért Oroszországnak.

Annak érdekében, hogy megtudjuk az összeget, közadatigénylésben kértük ki az illetékes állami cégtől, az MVM CEEnergy Zrt.-től a 2021 január 1. és 2022. augusztus 31. között kötött földgázbeszerzési szerződéseket. A vállalat azonban 15 nap hosszabbítás után azt közölte, hogy ellátásbiztonsági, nemzetbiztonsági és egyéb okokra hivatkozva nem adják ki a dokumentumokat.

Titkolja a Gazprommal kötött szerződéseket a kormány, perelünk a nyilvánosságukért | atlatszo.hu

Bár a kormány már 2012-ben meghirdette a „keleti nyitás” politikáját, a magyar céges szektor nem igazán volt vevő az orosz kapcsolatokra, ez meglátszik a romló kereskedelmi adatokon. Eközben azonban az állam hatalmas összegekért kötött üzleteket orosz partnerekkel.

Fontosnak tartjuk, hogy kiderüljön, pontosan milyen feltételekkel kapja a magyar állam a földgázt az oroszoktól és mennyit fizet érte a Gazpromnak, ezért bíróságra megyünk a szerződések nyilvánosságáért. Erről beszélt cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának október 10-i adásában.

 

Főszerkesztő-helyettesünk a műsorban elmondta, hogy két lehetőség van: a szerződésből vagy az fog kiderülni, hogy Orbán Viktor igazat mondott és tényleg olcsón veszi az állam az orosz gázt, akkor viszont kérdés, hogy miért adja a lakosságnak hétszeres, az önkormányzatoknak pedig tíz-húszszoros áron. A másik verzió az, hogy kiderül: Orbán nem mondott igazat, és nem olcsón, hanem nagyon drágán vesszük az oroszoktól a gázt, és ezért kell most érte horribilis árat fizetnie a lakosságnak.

Megosztás