Rádió

Túl hosszú, nincs kedved elolvasni? Podcastjainkban és munkatársaink rádiónyilatkozataiban itt meg is hallgathatod a legfontosabb sztorikat.

médiaszereplés

Szijjártó Péter legutóbbi luxusrepüléséről beszélt a Klubrádióban Erdélyi Katalin

Magyarország külügyminisztere október közepén először európai uniós kollégáival találkozott Prágában, majd orosz cégvezetőkkel Moszkvában, végül Győrbe ment a bencés gimnázium új épületét megtekinteni. A külügyminiszter a honvédség egyik Dassault Falcon 7X típusú repülőjével utazott mindhárom városba, de a kiruccanások költségei csak 2052-ben lesznek nyilvánosak. Pedig az ilyen adatoknak egy demokráciában nyilvánosnak kéne lenniük, mondta el főszerkesztő-helyettesünk kedden a Klubrádió reggeli műsorában.

Sok cikket írtunk már arról, hogy melyik fideszes politikus éppen hova utazott a honvédség valamelyik repülőgépén, amiket pedig hivatalosan nem kormánygépnek vettek, hanem katonai célokra. A két Airbus A319 csapatszállító repülőt és a két Dassault Falcon 7X típusú luxusgépet leggyakrabban Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külügyminiszter használja 2018-as beszerzésük óta.

Idén október 12-14 között Moszkvában tartották az Orosz Energiahét nevű eseményt, melyen egyetlen európai uniós politikusként részt vett Szijjártó Péter külügyminiszter is. Sőt, nem csak látogató volt, hanem az egyik panelbeszélgetésen színpadra is lépett különböző orosz energiacégek vezetőivel.

Ahogy hétfőn megjelent cikkünkben megírtuk: Szijjártót a magyar honvédség egyik Dassault Falcon 7X típusú repülőgépe vitte először Prágába, ahol EU-s miniszterekkel tárgyalt energiakérdésekről, majd a cseh fővárosból ment Moszkvába, onnan pedig Győrbe. A nyugat-magyarországi városban a külügyminiszter a bencés gimnázium új épületét tekintette meg, amit az államtól kaptak ajándékba, és állami támogatásból újítottak fel a bencések. Maga Szijjártó is ebben a gimnáziumban érettségizett korábban, és élete egy másik meghatározó élménye is köti az iskolához: 1995-ben itt látta meg először Orbán Viktort, aki azonnal lenyűgözte.

Szijjártó Péter a volt gimnáziumába sietett Moszkvából a honvédség luxusrepülőjén | atlatszo.hu

Meglátogatta egykori iskoláját, a győri bencés gimnáziumot, ahol ő maga is érettségizett 1997-ben. A hivatalosan Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium nevet viselő intézmény nemrég új termekkel és terekkel bővült, Szijjártó pedig ezt tekintette meg, majd előadást tartott a bencés intézményben.

Cikkünk szerzője, Erdélyi Katalin a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának október 18-i adásában beszélt a részletekről. Főszerkesztő-helyettesünk elmondta, hogy a történetben az is érdekes, hogy Moszkvába közvetlenül az európai uniós miniszterekkel folytatott energiaügyi tanácskozás után ment Szijjártó Péter.

 

Erdélyi azt is elmondta, hogy bár a kormány 30 évre titkosította a honvédségi gépek útjait, az Átlátszó igyekszik minél többet megtudni róluk, mert szerintünk egy demokratikus országban nyilvánosnak kell lennie, hogy mennyi közpénzbe kerülnek ezek a repülések.

 

Megosztás