médiaszereplés

Oroszország, el nem készült imázsfilm és az MTVA hírhamisításai a Hetes Stúdióban Zimre Zsuzsával 

Az orosz diplomaták számának növekedése és az MTVA hírhamisításai mellett egy el nem készült imázsfilmről, az apaszabadságról, és az izraeli választásokról is beszélgetett kollégánk a Klubrádió műsorában Józsa Mártával, Bolgár Györggyel és Dési Jánossal, a Klubrádió munkatársaival a Hetes Stúdió című műsor legutóbbi adásában.

Mi vezetett Benjamin Netanjahu győzelméhez Izraelben, hogyan segítették itthonról, milyen hatása van az Oroszországra kivetett szankcióknak, és mi várható a háborúban – többek közt ezekről a témákról is szó volt a szombati műsorban.

A Klubrádió Hetes Stúdió című műsorának november 5-i adásában szó esett arról, hogy Benjamin Netanjahunak nagyon szűk a mozgástere, hiszen mindössze két fős többséget sikerült megszereznie, és mit kezd a hatalommal. Beszélgettek a résztvevők arról is, hogy míg több európai uniós országból is kiutasítottak orosz diplomatákat, Magyarországon növekedett az orosz diplomaták száma. Szóba került az is, hogy Orbán Viktor élvezi, hogy ő az Európai Unió fekete báránya, és ezt a választói is elfogadják, mert azt gondolják, hogy ez jó nekik.

Beszéltek a résztvevők arról is, hogy Hadházy Ákos az MTVA-székház előtt táborozott le, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mi lenne a közmédia feladata, és ehelyett mit csinál. Kisebb vita alakult ki a műsorban abból, hogy vajon mindenki hozzájut-e a hírforrásokhoz, és van-e lehetősége több oldalról megvizsgálni a hírek tényszerűségét, és mennyire jut el mindenkihez az internet.

 

A hazai filmpolitikáról és egy 2,2 milliárd forintból el nem készült imázsfilmről is szó esett, melynek meg nem valósulása a legfőbb ügyész szerint nem veti fel bűncselekmény gyanúját. És ha már igazságszolgáltatás, akkor szóba kerültek az adásban azok a bírák is, akik az újonnan kinevezett amerikai nagykövettel vettek részt egy találkozón, és ezért a kormánymédia célzott támadást indított ellenük a leváltásukat követelve, mondván egy bíró nem politizálhat – pláne kettő.

Érintették a műsorban azt is, hogy az apaszabadság ugyan 5 napról 10 napra nőtt, de a plusz napokra eső jövedelem 60 százalékát elvonták, míg Skandináviában és más országokban kötelező és fizetett szabadságra mennek az apák. A beszélgető felek arra jutottak, hogy az apanapok számának megduplázása jó PR, és akik nem néznek mélyebben bele a szabályozásba, azok elégedetten dőlnek hátra az intézkedés láttán.

Megosztás