médiaszereplés

Állítása szerint a kormány betiltotta a tűzifa kivitelét Magyarországról, de ez nem igaz – mondta a Klubrádióban Fülöp Orsolya

Augusztusban Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy a háború és „a brüsszeli szankciók okozta energiaválság” miatt egy új kormányrendelet értelmében tilos kivinni tűzifát az országból. Azonban az Agrárminisztérium közleményének címével ellentétben a szóban forgó kormányrendelet egyáltalán nem tiltotta meg a tűzifa kivitelét Magyarországról. A részletekről kollégánk a Klubrádió reggeli műsorának január 6-i adásában beszélt.

Az említett rendelet ugyanis mindössze azt mondja ki, hogy a tűzifa és bizonyos faanyagok a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH) történő bejelentést követően vihetőek ki az országból. A bejelentést követően pedig az Agrárminisztérium megvizsgálja, hogy veszélyezteti-e a közellátást vagy jelent-e kockázatot az energiaellátás biztonságára nézve a fa exportja. Megkérdeztük a NÉBIH-et és az Agrárminisztériumot, hogy az állítólagos „kiviteli tilalom” bevezetése óta mennyi bejelentés érkezett a NÉBIH-hez és ebből mennyi tűzifa-exportot nem engedélyezett a minisztérium.

A NÉBIH-től kapott adatok szerint közel 90 ezer tonna faanyag kivitelére irányuló bejelentés érkezett a NÉBIH-hez a kormányrendelet. Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint „a közérdekű adatigénylés időpontjáig, – 2022. november 21. napjáig – nem volt olyan bejelentés, amely tekintetében az Agrárminisztérium megállapította volna, hogy a tűzifa külföldre történő értékesítése, illetve kivitele kockázatot jelentene az energiaellátás-biztonságra.”

Szerettük volna megtudni, hogy mi volt a kormányrendelet bevezetésének célja és indoka, és hogy miért állította közleményében az Agrárminisztérium, hogy betiltották a tűzifa-kivitelt, amikor ez nem felel meg a valóságnak. Továbbá érdeklődtünk, hogy milyen szempontok alapján engedélyezték a bejelentett mennyiségek kivitelét, amikor az augusztusi közleményükben feltüntetett körülmények (háború, energiaválság) azóta is fennálltak.

Tűzifa-kiviteli tilalom magyar módra – úgy tilos, hogy továbbra is szabad, és ki is viszik | atlatszo.hu

A NÉBIH a bejelentést továbbítja az Agrárminisztérium részére, amely megvizsgálja, hogy veszélyezteti-e a közellátást vagy jelent-e kockázatot az energiaellátás biztonságára nézve a fa külföldre történő kivitele. Ha a minisztérium úgy ítéli meg, hogy igen, akkor az államnak elővásárlási joga van az adott faanyagra valamelyik állami erdészeten keresztül.

Kérdésünkre sajnos sem Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, sem dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes sajtóirodája, sem a Miniszterelnöki Kormányiroda, sem a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóirodája, sem a Miniszterelnökség sajtóirodája, sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem pedig az Agrárminisztérium sajtóirodája részéről nem érkezett semmiféle visszajelzés.

 

Többek között erről beszélt munkatársunk, Fülöp Orsolya január 6-án a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Az adásban a műsorvezető és egy hallgató üzenetében látszatintézkedésnek minősítette a bejelentett „kiviteli tilalmat”.

Megosztás