médiaszereplés

A gödi akkugyár víziközmű építését kísérő környezeti károkról beszélt Bodnár Zsuzsa a Klubrádióban

Természetvédelmi területeken is zajlik a gödi Samsung-gyár vízellátását és szennyvízelvezetését biztosító új víziközmű-rendszer építése. A 32 milliárd forintba kerülő, a Mészáros és Mészáros Zrt. által végzett beruházás erdőirtással és védett növények veszélyeztetésével is jár – mondta el Bodnár Zsuzsa a Klubrádió Reggeli gyors című műsorának május 26-i adásában.

A gödi akkugyár napi 27 ezer köbméter vizet igényel, ennek kielégítéséhez pedig nagy munkálatok folynak Gödön és a szomszédos településeken. A Duna vizét 8,5 kilométer hosszú csatornarendszer szállítja majd a gödi iparterületre, a napi 8 ezer köbméter szennyvizet pedig 13 kilométer hosszú vezetékek viszik egy Vácott újonnan épülő szennyvíztelepre.

Bár a távvezetékek nyomvonalát többször módosították, az így is áthalad 1,5 kilométer hosszan természetvédelmi és Natura2000 besorolású területeken. Múlt héten megírtuk, hogy sem a Pest Megyei Kormányhivatal, sem a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság nem adott egyértelmű választ számunkra, hogy milyen védelmi intézkedések történtek a beruházással érintett terület egészén.

Ami szemmel látható: a Duna ártéri részein és két másik erdőrészletben fákat vágtak ki, s a gödi Debegió-hegy nevű, árvalányhajjal borított természetvédelmi területen is megbolygatták a növényzetet.

Mészárosék természetvédelmi területet túrnak szét a gödi akkugyár víziközmű bővítése miatt | atlatszo.hu

A Szent László által alapított somogyvári apátsági romoknál feltárt, királysírnak vélt kőaknának méretei és elhelyezkedése alapján Kristóf Zoltán tanulmányában egészen más rendeltetést tulajdonít.

A környezeti károkról cikkünk szerzője beszélt a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának május 26-i adásában. Bodnár Zsuzsa elmondta, hogy a kormány által „kiemelten közérdekűvé” nyilvánított és közpénzből finanszírozott víziközmű-beruházásról – mely kizárólag a Samsung érdekét szolgálja – a lakosság alig tud valamit. A gödi, sződligeti és váci lakosok közül sokan csak most szembesültek azzal, hogy az akkugyárhoz kapcsolódó beruházások őket is érintik.

 

Kollégánk arról is beszélt a rádióműsorban, hogy a csatornarendszer építésének a hatóságok szerint éppúgy nincs jelentős környezeti hatása, mint az akkumulátorgyár érdekében zajló egyéb építkezéseknek. Holott az üzem óriási vízigényének kielégítése és a keletkező szennyvíz mennyisége – amiről korábban írtunk – vélhetően hosszú távon is jelentős környezeti hatással fog járni.

Megosztás