PODCAST

Biztos, hogy csak durván túlárazott állami csomagokkal lehet segíteni a rászorulókon? – Átlátszó Podcast

„Muszáj még ebből is lopni? Annyi minden más terület van még!” – fakadt ki kollégánk az Átlátszó legújabb podcast adásában. Nemrég ugyanis megírtuk, hogy az uniós pénzből finanszírozott, szegénység enyhítésére hivatott csomagba a boltokban elérhetőnél jóval drágábban szállítottak élelmiszert a tendernyertesek. Adta magát az alkalom, hogy leüljünk beszélgetni a Budapesti Bike Maffia alapítójával, mely szervezet több mint tíz éve vesz részt a nagyvárosi hajléktalanellátásban, és erre egy működő üzleti modellt is kidolgoztak.

Az Átlátszó évek óta igyekszik föltárni a különböző uniós pénzköltések magyarországi hasznosulását. Így annak is nyomába eredtünk, hogy mi történt az évekkel ezelőtt közel tízmilliárdért rendelt élelmiszercsomagokkal. Hosszú pereskedés lett belőle, amelynek eredményét a hetekben írtuk meg.

Kiderült, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által koordinált, 2018-ban indult alprogram, amelynek keretében rászorulóknak juttattak el élelmiszercsomagokat, jelentősen drágább élelmiszerárakat vett figyelembe, mint ami akkor a piacon létezett. Vagyis valakik busás hasznot húztak még ebből is.

A szegényeknek vett uniós csomagban a 159 forintos tej 516 forintba került | atlatszo.hu

A Fővárosi Törvényszék első fokú, nem jogerős döntésében mindenben nekünk adott igazat: az Átlátszó a valóságnak megfelelően, kellő pontossággal tájékoztatta a nagyközönséget.

Az SZGYF hónapokig titkolta, hogy pontosan mit tesznek az egyre dráguló, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokba, végül a megkapott táblázat elárulta, hogy egy akkor a KSH szerint 205 forintba kerülő UHT tejet, amelyet az üzleti akciókban még ennél is olcsóbban lehetett beszerezni, 516 forintért számított be az állam. De hasonló arányokról tudunk beszámolni a búzaliszt, a kukoricakonzerv, az étolaj, a száraztészta és a többi termék esetében is. Mindezeket az Átlátszó újságírója, Segesvári Csaba ismertette az adásban.

Egészen más működés jellemzi ezzel szemben a Budapesti Bike Maffiát, amelynek alapítója volt a vendégünk. Havasi Zoltán mesélt a kezdetekről, amikor 2011 karácsonyán fiatalok szinte spontán módon vittek élelmet biciklivel a hajléktalanoknak. Ebből azután egy mozgalom nőtt ki, abból pedig egy rögzült szervezeti keret. Ma már nagy cégek az állandó partnerei, csapatépítőket szerveznek, amikor a munkatársakat is bevonják a karitatív tevékenységbe, és jelenleg egy közösségi hely létrehozásán munkálkodnak.

A BBM nem az egyetlen alulról szerveződő csapat, amely szociális feladatokat vállal magára, és megtalálja hozzá a forrást is. A beszélgetésben a többiekről is szó esett, valamint arról, hogy ezek a szervezetek/társaságok miben viszonyulnak másként az ellátott emberekhez, mint a hivatalos szervek. Míg az előbbiek igyekeznek bevonni a rászorultakat egy közösségi tevékenységbe, addig az állami élelmiszerosztás többnyire oda fut ki, hogy a helyi országgyűlési képviselő kegyesen nyújtja át a csomagot az arra érdemesnek. 

A teljes adás meghallgatható Youtube-on, Soundcloudon, Spotifyon, Apple Podcasten, Player.fm-en és további helyeken.

 

Kövess minket Anchor.fm-en, hogy ne maradj le a további adásokról!

SHOW NOTES:

A szegényeknek vett uniós csomagban a 159 forintos tej 516 forintba került: https://atlatszo.hu/kozadat/2023/05/19/a-szegenyeknek-vett-unios-csomagban-a-159-forintos-tej-516-forintba-kerult/

Budapest Bike Maffia: https://www.facebook.com/budapestbikemaffia

Segesvári Csaba Facebook-oldala: https://www.facebook.com/scsatlatszo

Hont András Facebook-oldala: https://www.facebook.com/hontandras75

Szabó Krisztián Facebook-oldala: www.facebook.com/szabokrisztianadat

Az Átlátszó Facebook-oldala: www.facebook.com/atlatszo.hu/

Az Átlátszó Instagram-oldala: www.instagram.com/atlatszo/?hl=hu

Az Átlátszó Twitter-oldala: twitter.com/atlatszo

Az Átlátszó YouTube-oldala: www.youtube.com/c/Atlatszovideo

Az Átlátszó Tumbrl-oldala: atlatszo.tumblr.com

Megosztás